TOP-5-3-1-16-BO1-2017-00016 jelű „Jó itt élni” – Helyi identitást erősítő programok megvalósítása című pályázati program
A kedvezményezett neve: Mezőzombor Község Önkormányzata
A fejlesztés tárgya: közösségfejlesztő programok megvalósítása
A szerződött támogatás összege: 130 millió forint
A projekt tartalma:
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata, mint konzorciumvezető és a konzorciumi tagok (Taktakenéz Község Önkormányzata, Megyaszó Község Önkormányzata, Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata és Mezőzombor Község Önkormányzata) célul tűzték ki a helyi közösségek fejlesztését. A beavatkozások eredményeként fejlődik a közösség tagjainak egymás iránti felelősségtudata, a helyi civil társadalom megerősödése segíti a helyi közösségi konfliktusok megoldását és az önálló cselekvési képességek erősítését, erősödik a civil aktivitás, kialakulnak, illetve megerősödnek a szükséges kompetenciák, az önkéntesség, a helyi identitás, valamint a településhez, településrészekhez, térséghez való kötődés. A beavatkozás következtében a meglévő (humán) erőforrások felszínre kerülnek, az együttműködések következtében ezen erőforrások a ktivizálódnak és minőségi változást hoznak a település, települési közösségek életében.
A projekt befejezési dátuma: 2023. 05. 31.









