A tavalyi Kistérségi Polgárőr Napot követően 2011-ben Tiszalúcon találkoztak a kistérség polgárőrei.
E neves eseményen községünk Polgárőr Egyesülete is képviseltette magát.
Kis csapatunkat elkísérte Radó Béla polgármester úr is.
A felszólalók ünnepi köszöntőikben megemlékeztek az Országos Polgárőr Szövetség megalakulásának huszadik évfordulójáról, ismertették az eltelt időszakot, kihangsúlyozva a polgárőr munka fontosságát, az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel való jó együttműködést.

Polgármester  úr a plénum előtt köszönte meg a mezőzombori polgárőrök áldozatos munkáját, és egy jelképes ajándékkal jutalmazta meg az állandó és a tiszteletbeli tagokat.  A szakmai konferencia mellett a résztvevők főző- és sportvetélkedőkön mérhették össze tudásukat, rendőrségi és katasztrófavédelmi bemutatókat tekinthettek meg. Jól szerepeltek polgárőreink a különböző versenyeken is. Gergely József  I. helyezést ért el a KRESSZ -totón, a főzőversenyen pedig alkalmi szakácsaink  különdíjban részesültek.
Örömünkre szolgált polgármester úr azon bejelentése, hogy 2012-ben a Kistérségi Polgárőrnap megrendezését Mezőzombor község vállalja.