Tisztelt vendégek, és minden kedves jelenlévő!

Sok-sok szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit a mai ünnepségünkön, melyet e gondolatokkal nyitok meg:

Óvd meg a templomot,
Mentsd meg az iskolát,
S nyelvünket, földjeinket
Tűzön-vízen át!

Igen, ma, 2011.október 01-én,mi, mezőzomboriak ugyanazt tesszük, amit a költő üzent számunkra- óvjuk és mentsük az iskolánkat! A mai napon egy szép és felejthetetlen napra ébredtünk, mégpedig a felújított és megszépült iskolánk ünnepélyes átadására, mely falunk büszkesége lett.
Az iskolafelújítás ugyanis folytatása a múltnak és üzenet a jövőnek, mivel az oktatás továbbra is jelentős és fontos szerepet tölt be az életünkben. Az iskola  valójában a szülőföld része, az a hely, az a közösség, amely a valahová való tartozás esélyét adhatja meg, ahol az ember életének egy részét diákként tölti el. A tudás, az ismeret és a műveltség megszerzésének a lehetőségét kínálja. Azt a szellemi értéket, amely nélkül nem létezik teljes emberi élet.
A mai napon egy szép, korszerűen felújított iskolával gazdagodott Mezőzombor, melynek nemcsak a tanulók, a pedagógusok, szülők örülnek, hanem településünk lakossága is.
Az elmúlt évtizedekben folyamatosan bővítették, javították az épületet, de a mostani felújítás elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a kistelepüléseken élő gyerekek is a kor színvonalának megfelelő körülmények között tanulhassanak.
Az iskolafejlesztésre az Észak-Magyarországi Operatív Program alapfokú nevelési-oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztésére kiírt pályázatán nyert el 109,462,500 forint támogatást. Az önkormányzat 5% saját erővel kiegészítve ennyi összeget fordított arra, hogy esélyegyenlőséget biztosítson a kisiskolások számára a korszerű tanulás, tanítás feltételeinek megteremtésével.
Az iskolaépület új cserépborítást kapott, a tetőszerkezetet is megerősítették. Az épület belülről is teljes átalakításon esett át. Minden nyílászárót kicseréltek, megújultak a mosdók és a fűtési rendszer is. A felújítás során az iskolát teljes körűen akadálymentesítették.
A pályázat keretében rekonstrukciós, illetve felújítási munkákat is elvégeztek. Kicserélték az épület külső, illetve belső nyílászáróit . A vizesblokkok épületgépészeti és szakipari felújítását is elvégezték az elmúlt két hónapban.  Emellett teljes felújításon esett át az épületek elektromos rendszere is.
Az egész épületben kiépült a tűzjelző-hálózat  . A beruházás keretében lecserélték az iskola tantermeinek, közösségi helyiségeinek teljes padlóburkolatát és falburkolatát, illetve az épület teljes külső és belső festése is megtörtént.

A beruházás keretében az épületek komplex akadálymentesítése is megvalósult, rámpákat, kapaszkodókat, infokommunikációs rendszert, liftet kapott az oktatási intézmény.

Radó Béla
polgármester